Rólam

Mindig is ki akartam tűnni a tömegből.Gyerekkorom óta felsővezetői pozícióról vagy diplomata állásról álmodoztam.

Éltem és dolgoztam Németországban, Ausztriában, Spanyolországban és Franciaországban. Az időm nagy részében üzleteket kötöttem, vezetőkkel tárgyaltam, közben tanulmányoztam a kommunikációjukat, illetve a viselkedési formájukat. Azt tapasztaltam, az elért teljesítményük hátterében van egy fix összetevő, méghozzá a gondolkodásmódjuk.Ennek köszönhetően a problémás helyzetekben is a lehetőségeket látták, ami az sikerhez segítette őket.

Életem eddigi legnagyobb sikerét annak tekintem,hogy csupán hallomásból felvett engem egy nivós cég belga kereskedelmi igazgatója a Barcelonai irodájukba.

Az interjú telefonon történt a következőképpen:Elkezdett velem kommunikálni franciául,váltott angolra,hirtelen németre majd befejezte spanyolul.

Pár perc után ennyit kérdezett:"Ágnes,mikor tud nálunk kezdeni Barcelonában?Várom a repülőtéren" és a kért fizetését felemelem 200 euróval"Ez bizony így történt.

Célkitűzésem az,hogy vállalkozókedvű embereket támogassak terveik kezdeti és gyakorlati szakaszában,egyedi üzleti tervük megformálásában és megvalósításában.

Szívesen működök együtt vezetőkkel és alkalmazottakkal is,akik egy magasabb szintre akarják vinni pénzügyi életüket és folytonos tudásnövelésre áhítoznak.

Miért válasszon engem?

-Perfekcionista vagyok

-A részletekben is meglátom a lehetőséget

-A jószándék vezérel

-Fontosnak tartom,hogy elszánt és tehettséges embereket támogassak

A szolgáltatások rovatban leírtam mire vagyok képes.